elismerésféleség

Mégiscsak igaza volt Péter bátyónak, amikor azt találta mondani, hogy a felnőtt gyerekért már csak imádkozni lehet, mert még ha szüksége is van tanácsra, általában nem vallja be és inkább csendben vergődik vagy ingerülten reagál bármily segítségnyújtásszerű kezdeményezésre. Furcsák vagyunk mi emberek.

P.Mobil - A zöld, a bíbor és a fekete + dalszöveg

újra megtaláltam...önmagam:)

Miley-ról jutott eszembe

Talán egyszerűen csak az a dolgok rendje, hogy néha nevetünk, időnként azonban sírni is kell.
Így formálódik a jellem, így válik jobbá a szív, így lesz élettapasztalatunk, amit megoszthatunk másokkal.
Együttérezni is csak akkor lehet, ha előtte már valamikor valami nagyon fájt. Mindig lesznek előttünk dombok, aminek a tetején vár ránk valami. A választás a mi kezünkben van. Kikerülhetjük egy kényelmes, szürke életet választva vagy elindulunk felfelé megkockáztatva, hogy naplemente után sötét lesz, egyedül maradhatnuk bízva, hogy van elkészítve egy lugas a számunkra. Az ajándékot megtalálva elindulunk lefelé, lankás, kellemes utakon, ragyogó napsütésben, aztán gyorsítunk, mert lefelé könnyen megy az út...aztán hirtelen megcsúszunk, bokaficam, lehorzsolt térdek és egy kis megrökönyödés, hogy ez mi volt. A nagy örömben urgáltunk a köveken, mígnem egy kitáncolt a lábunk alól. Megéri-e elindulni a következő dombra felfelé, ahol valami vár, de az út felfelé fárasztó, lefelé meg veszélyes. Ér ez nekünk ennyit? Ér ez nekem,, neked ennyit? Vagy marad a kényelmes, szürke élet, félhomályban botorkálva arra gondolva mi lett volna, HA...? A válasz az, hogy nincs válasz. Csak egyetlen ember képes ebben döntést hozni. Te magad.