élet-halál

Egyre gyakrabban keltem üres gondolatokkal. Már nem égetett minden pillanatban az a gondolat, hogy valami végleg elmúlt. Nem volt semmi, legfeljebb megszokás, kötelességek és korlátok. Hiányzott azonban a szertelenség, szabadság vagy öröm.  Az üresség lassan mélyült, napról napra kívánatosabbá vált, mint amikor a szakadék szélén állsz és azon gondolkodsz vajon mi lehet odalent, hallod, elképzeled, de szeretnéd érezni a mélység vad lüktetését és féktelen tombolását annak, amit sose tapasztaltál. Minden nap egy arasszal közelebb léptem, bár minden érzékem azt diktálta forduljak vissza és fussak  onnan, de én nem akartam megfutamodni. Szembe akartam nézni azzal, ami elől egész életemben menekültem, kacérkodni a vészellyel és féktelenül táncolni a szakadék szélén. Őrültség, tudom, de az egész életem pedáns, megfontolt és kötelességtudó volt, mégsem lett olyan, amint azt gyerekként megálmodtam, reméltem és őszintén hittem, hogy nekem sikerül megőrizni a gyermeki hitet és nem megcsömörödni, de tévedtem, mint oly sokan mások. Nem volt ami féken tartson. Amit valamikor  érzésekkel és szeretettel telinek lehetett nevezni mára legfeljebb néhány éles szilánkra hasonlít. Persze bölcs dolog józanul élni, csak néha nem értem mire is jó, szemellenzővel végigsétálni a svédasztalok között farkaséhesen arról győzködöm magam, hogy az evés bizony hiábavalóság. Nem akartam bántani senkit. Nem sajnáltam másoktól, csal jó lett volna, ha nekem is jut belőle, talán túl sokat szerettem volna. Furcsa dolog, mikor élet és halál harcol bennem és én csak nézem várva, hogy  vajon ki fog győzni. Tétován és érdektelenül. Sokszor fogan meg a szívemben, hogy jó lenne ebből az egészből kiszállni vagy legalább elmenni olyan messzire, ahol nem érnek utol az emlékeim, de sajnos egy koloncot mindig magammal viszek. Jó lenne puszta ököllel szilánkokra ütni egy tükröt aztán motorra ülni és kipróbálni mennyit ér az élet 200km/h-nál. Hagyni, hogy tépjen a szél és végigrohanni az erdőben a vihar közepén. Jó lenne ezt kipróbálni és ha túlélem, legalább tudnám, hogy valaki életben akar tartani és van értelme ennek az egésznek. De míg gyáván ülök a szobámban azon gondolkodva mi értelme van az életnek nem változik semmi. Csak várok tétován, hogy ki fog bennem győzni: az élet vagy a halál...?