2011. november 20., vasárnap

Török kávé

Egy kicsit úgy érzem magam, mint egy felkavart kávé. A tejes felszínen zacc darabkák ugrándoznak és piszkálják az ember nyelvét. Furcsa, keserédes érzéssel vegyes csodálkozással meredek egy-két bevillanó, néhány éve az életemet meghatározó emlékképre, melyek zaccként piszkálták az embereket. Az első és eddig egyetlen következtetés, amit levontam belőle, hogy kritikával nem lehet segíteni az emberen és hogy egyszerűen nem értjük egymást. A "miért vagy ilyen?" helyett talán sokkal inkább megölelni kellene. Nehéz, de senki nem mondta, hogy könnyű embernek lenni. Emberséges embernek meg végképp...

Nincsenek megjegyzések: