Néhány elejtett szó

Az arcába nézett és kajánul felnevetett. Ekkora hűhó néhány elejtett szó miatt, semmiség az egész. Nem is értem mi bajod van. Ez volt minden, amit mondani tudott neki. Lindának az egész lelke égett a fájdalomtól és szinte felfoghatatlan volt a számára, hogy Márk miért nem érti őt, amikor ezidáig még a legfinomabb rezdüléseit is rögtön kiérezte. Azt hitte ébren tudja tartani a fiú szerelmét, ha nem is életük végéig, de legalább még egy kicsit tartott volna a varázs, hogy különlegesek egymásnak és senki nem férhet közéjük. Ezzel a néhány szóval azonban szilánkokra tört Linda önmagába vetett hite. Azon kapta magát, hogy minduntalan azzal a másikkal méri össze magát és ritkán kerül ki győztesként ebből az eszelős versengésből, ami valójában csak az ő fejében létezett. Egyre gyakrabban nézte magát a tükörben,  ráncokat, ősz hajszálakat, hibákat keresve. Egyre többször figyelte finoman gömbölyödő csipőjét, amit eddig nőiesnek látott, most szalonnásnak tűnt. Minden egyes nappal ferdébb lett a tükör a szemei előtt, keserűbbnek, csúnyábbnak és elképesztően szánalmasnak érezte magát. Az eddig csak távolról ismert féltékenység mérges tőrjei naponta szabdalták a lelkét, érthető, de leggyakrabban érthetetlen okok miatt. Márk nem tudta mi történik Linda lelkében, csak arra lett figyelmes, hogy  egyre több apróságon akad fenn és időnként a fiú kifejezetten élvezettel cukkolta őt. Máskor talán elütötte volna nevetve a feldobott labdákat, de most fájdalmasan csapódtak a szívébe és éjszakánként álmában minduntalan más lányok karja ölelte át Márk nyakát és ő csak csendesen meghúzódva várt. Eltemette magát a képzelete által szült félelmek mély tengerébe, miközben Márk rendületlenül vágyott rá, szerette őt és visszakívánta azt a vidám lányt, aki engedte, hogy néhány elejtett szó halálos sebet ejtsen féltve őrzött szerelmük dobogó szívében.