újabb fejezet szerény kis életem történetében:)

Talán egy pont volt vagy egy eseménysorozat. Igazából nem tudom, még nem. Egy biztos, sok minden változott azóta. Igencsak rövid átmenet volt az agyonhajszolás és az apátia között, mindkettő mozgatórugója azonban egy és ugyanaz, félelem, menekülés, szánalmas toldozgatása egy háromlábú széknek. Érdekes módon egy dolog felé bököd az elmúlt néhány hónap összes történése. A kéretlen és gyors kiszakadás a forgatagból, a hirtelen jött sok szabadidő, az, hogy az egyébként hegyeket megmozgató lélekben megbúvó erőm céltalanul szétfolyik és sajnálatosan kárba veszik minden egyes elpocsékolt nappal és a drága gyógyulásképtelen bőröm. Bárhogyan is tiltakozok, meg kell állnom és újra feltenni bizonyos nehéz kérdéseket önmagamnak, megkeresni és megérteni mi történik bennem, miért és hová vezethető vissza. Tovább látni a közvetlen következménynél és utánajárni a mélyének. Rátalálni arra a harmóniára, ami az enyém volt. Nem csak lenyelni a békát és beletörődni a helyzetben. Tudatosan igent mondani a körülményekre és elfogadni őket, küzdeni akarok és hinni. Mélyebben, tisztábban és érthetetlenebbül, messze túl  józan ész határain. Kibújni a kemény támadó önérzetes és büszke páncélból. Erősebben és őszintébben szeretni az embereket. Meg akarom ismerni a lelkem, mindenestül. Örülni akarok az életnek és hinni abban, hogy még lehetnek hasznavehető ujjaim és nem leszek örökké tele gennyes, véres sebekkel. De addigis leginkább szeretnék úgy rápillantani a kezeimre, hogy nem undorodom saját magamtól. Azt hiszem ez lesz az első lecke az életem aktuális fejezetében. Nem feltétlenül lesz érdekes történek mindenki számára, de az enyém, talán önzőség mindenerről beszámolni, de a papír sok mindent elbír és az én nagytakarításom itt kezdődik, hogy megfogalmazom a bennem kavargót és engedem felhozni az alatta szunnyadókat mindennemű hipnózis és önszuggeszció nélkül egyszerű szavakkal és hamisítatlan őszinteséggel.