meddig érdemes szemben úszni az árral?

Az okosabbak azt mondják, hogy csak a döglött hal úszik az árral meg hogy döglött kutyába senki nem rúg bele. Időnként, amikor megsűrűsödnek a "véletlenül" belém botló lábak, akkor elgondolkodok rajta. hogy vajon tényleg így van-e s ha igen, akarok-e még élő kutya lenni? Aztán végig szalad az agyamon, hogy vajon miért megy jól sora annak, akinek se tartása, se véleménye nincs? Aki képes napról napra szimpátiát váltani és tele van álarcokkal és hamis hízelgéssel? Vajon nem lenne-e mégis célszerűbb birkaként menni és csak épp fordítani egyet a köpönyegemen? Nem tudom mennyi botlás után leszek képes ugyanúgy felkelni, min előtte és megőrizni azt a kicsiny gyermeki hitet, hogy nem pokolra való ez az egész világ és vannak még tiszta szívű, őszinte és jószándékú emberek, akik néha gorombák, néha borúsak, de a szívük mélyén igazak. Próbálok hinni abban, hogy vannak még milyenek és nem belefásulni és sodródni az árral... csak néha piszok nehéz...