álmok álmodói

Talán mégsem úgy van minden, mint ahogy azt felnőttként megálmodtuk.
Talán mégse kéne minden, mint amit fiatalon megkapni kívántunk.
Talán nem olyan sötét az ég, mint amilyennek azt a felhőkön át látjuk.
Talán nem is olyan bonyolult minden, mint ahogy azt gondoltuk.
Néha nehezebb elengedni, mint vadul kapaszkodni.
Néha könnyebb sarkonfordulni, mint tovább lépkedni.
Néha könnyebb sietni, mint megállni...gondolkodni.
Takaró alá bújni, mint kezeket összekulcsolni...

gondtalan egyetemista évek

száz sebből vérző büszkeségemnek nem tesz jót az egyetem...még ha megszakadok is meg agyonhajtom magam akkor is csak egy D...de persze azért higyjem el, hogy ügyes vagyok...pont úgy néz ki:(

elismerésféleség

Mégiscsak igaza volt Péter bátyónak, amikor azt találta mondani, hogy a felnőtt gyerekért már csak imádkozni lehet, mert még ha szüksége is van tanácsra, általában nem vallja be és inkább csendben vergődik vagy ingerülten reagál bármily segítségnyújtásszerű kezdeményezésre. Furcsák vagyunk mi emberek.

P.Mobil - A zöld, a bíbor és a fekete + dalszöveg

újra megtaláltam...önmagam:)

Miley-ról jutott eszembe

Talán egyszerűen csak az a dolgok rendje, hogy néha nevetünk, időnként azonban sírni is kell.
Így formálódik a jellem, így válik jobbá a szív, így lesz élettapasztalatunk, amit megoszthatunk másokkal.
Együttérezni is csak akkor lehet, ha előtte már valamikor valami nagyon fájt. Mindig lesznek előttünk dombok, aminek a tetején vár ránk valami. A választás a mi kezünkben van. Kikerülhetjük egy kényelmes, szürke életet választva vagy elindulunk felfelé megkockáztatva, hogy naplemente után sötét lesz, egyedül maradhatnuk bízva, hogy van elkészítve egy lugas a számunkra. Az ajándékot megtalálva elindulunk lefelé, lankás, kellemes utakon, ragyogó napsütésben, aztán gyorsítunk, mert lefelé könnyen megy az út...aztán hirtelen megcsúszunk, bokaficam, lehorzsolt térdek és egy kis megrökönyödés, hogy ez mi volt. A nagy örömben urgáltunk a köveken, mígnem egy kitáncolt a lábunk alól. Megéri-e elindulni a következő dombra felfelé, ahol valami vár, de az út felfelé fárasztó, lefelé meg veszélyes. Ér ez nekünk ennyit? Ér ez nekem,, neked ennyit? Vagy marad a kényelmes, szürke élet, félhomályban botorkálva arra gondolva mi lett volna, HA...? A válasz az, hogy nincs válasz. Csak egyetlen ember képes ebben döntést hozni. Te magad.

Az impresszionisták tudnak valamit

Szeretem ezt a képet. Többet azt hitték, hogy rólam készülsz, bár külsőre nem igazán hasonlítunk. De maga a kép minden részletével együtt vadregényes lelkem egy apró szeletét (ezek szerint elég meghatározó és nyilvánvaló szelet) hűen tükrözi. Talán ezt érezték. Egymást is ennyire kellene éreznünk. Nem fentről, nem lentről, nem a képernyő mögül, sem nem a fülhallgatókon kereszül beszélgetve. Szemtől szembe lehet csak ennyire érezni a másik ember lelkének egyetlen apró, niylvánvaló és meghatározó szeletét.  

Török kávé

Egy kicsit úgy érzem magam, mint egy felkavart kávé. A tejes felszínen zacc darabkák ugrándoznak és piszkálják az ember nyelvét. Furcsa, keserédes érzéssel vegyes csodálkozással meredek egy-két bevillanó, néhány éve az életemet meghatározó emlékképre, melyek zaccként piszkálták az embereket. Az első és eddig egyetlen következtetés, amit levontam belőle, hogy kritikával nem lehet segíteni az emberen és hogy egyszerűen nem értjük egymást. A "miért vagy ilyen?" helyett talán sokkal inkább megölelni kellene. Nehéz, de senki nem mondta, hogy könnyű embernek lenni. Emberséges embernek meg végképp...

Hernyó a pillangónak

""Légy türelmes velem. Isten még nem fejezett be."